• Keress bennünket közösségi csatornáinkon is!

Merj elengedni!

Merj elengedni!

480 320 Carla Galli Akadémia

Elengedni nem egyszerű sohasem. Sem a múltat, sem a jelenünkbe lévő színesnek hitt lufikat, sem önmagunk rossz szokásait.

De ha komolyan szeretnénk önmagunkon dolgozni, az életünkön javítani és egy kicsit repülni, muszáj ezt a lépést is megtenni.

elengedes_fb
Hogyan kell elengedni valamit vagy valakit?
Van egy rossz kapcsolatunk, akkor egész egyszerűen elvágjuk a szálakat, melyek egy másik emberhez kötnek. Vagy ha le akarunk szokni a dohányzásról, akkor letesszük a cigarettát és kész. De mi van akkor, ha egy családtagunkkal van problémánk? Ezt a köteléket nem lehet csak úgy felszámolni! Tovább megyek, mi van akkor, ha önmagunkkal nem vagyunk elégedettek? Magunktól aztán tényleg nem tudunk megválni! Hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket és embereket a mindennapi életünkben? Homokba dugjuk fejünket? Ádáz haraggal viseltetünk? Esetleg úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna? Bizonyára mindenkinek meg van erre a bevált módszere. Most én egy másik, új receptet kínálok minden kedves olvasónak.
Valamennyi ismerősünkkel, mint a karácsonyi égő, sorba vagyunk kötve. Valakivel szorosabban, másokkal lazábban. Akkor mégis hogyan lehet elengedni bizonyos személyeket, tárgyakat, érzéseket, vélt vagy valós igazságainkat az életünkből? Szükséges-e egyáltalán? Miről szól tulajdonképpen az elengedés?
Kezdem Ádám-Évánál. Minden ember azért született a világra, hogy tanuljon és teremtsen. Hogyan tudunk teremteni? Csak is úgy, ha elkezdjük élni a saját életünket. Az életünk olyan, mint egy forgatókönyv. Ha ezt összekeverjük egy másik forgatókönyvvel, elveszítjük az eredeti történetet, az már nem a miénk. Mindenkinek a sajátját kell megélni. Ennek egyik alapfeltétele a kapcsolat, a kötődés. Kötődés személyhez, csapathoz vagy csoporthoz. Egy szülőhöz például akkor is szoros kapocs fűz, ha fizikailag nincs mellettünk, ha már elengedtük a kezét. A baj akkor van, ha összekötő elemként a szeretet helyére a félelem lép. Nagyon fontos tudni, hogy az előbb említett kötődéshez ragaszkodnunk kell, mert anélkül nem élhet az ember, a félelmet pedig minél előbb el kell engedni annak ellenére, hogy egy igen erős forrás, hiszen születésünktől fogva bennünk van. Gondoljunk csak a születésre. Amikor egy gyermek a világra jön – bármennyire is természetes a folyamat – átverekszi magát a szülőcsatornán, a biztonságból egy idegen, szó szerint hideg világba érkezik, csupa fájdalommal és félelemmel. Az anyaméhben nem kell fogni a gyermeket, de miután világra jön, az anyja úgy tud biztonságot teremteni neki, ha karjaiban tartja. Ez szép és jó, de csak egy darabig. Ha a gyermek felnő, a szülőnek el kell tudnia engedni. És itt jön képbe sokaknál a félelem, amely beleszól ebbe az egész folyamatba. Ha elengedlek, abba én belepusztulok – hallhatjuk oly sokszor szerető szülők szájából.
Jó tanács: engedd őt el, és ne hagyd, hogy a félelem kössön össze benneteket! A szeretet, a tisztelet, a hála legyen a kapocs! Ahhoz, hogy ezt ne csak betartsuk, hanem értsük is, tisztában kell lenni a következőkkel: az anya saját biztonságát kell, hogy átadja egy – az eddigitől eltérő – másik hiten keresztül. Egy újfajta biztonságról kell gyermekét meggyőznie, mert ő egészen az elválásig abban a tudatban van, hogy számára csak a fizikai kapaszkodás jelenti a biztonságot. A szülőnek kell rávezetnie a gyermekét arra, hogy ne féljen, mert a kötelék és a szeretet nem szenved csorbát az elválás során. A szülő csak a test teremtője, az örökkévaló mindig élő Léleké a Teremtő. Az elengedésért cserébe megszerezhetünk egy magasabb tudatosságot, amely félelem nélkül tartja meg a személyiségünket. A kötődés, a ragaszkodás, a megszokások átformálása a tudat alatti működések megváltozásával jár. Ez egyben magyarázat is arra, miért megy az elengedés olyan nehezen. Annak az embernek, aki nem tud elengedni, alacsonyabb szinten marad a tudatossága. Ha képesek vagyunk tudatosan venni az akadályt, akkor kevesebb akadályba ütközünk, minden gond nélkül fogunk előre haladni. A pozitív változásoknak pedig ki állna ellen?Elengedni felismeréssel és bölcsességgel könnyebb!
Salamon király híres volt bölcsességéről, igazságos ítéleteiről. Egyike volt az Ószövetség nagy alakjainak. A salamoni döntés című bibliai történet különösen ismert, több nyelven is fogalommá vált. Úgy gondolom, nem véletlenül.
Egy napon két asszony jelent meg előtte. Az egyikük a következőket mondta: „Uram, én és ez az asszony ugyanabban a házban lakunk. Nemrégen a világra hoztam egy fiút. Három nappal később neki is fia született. Továbbra is együtt éltünk ugyanabban a házban. Mindegyikünk a saját gyermekét gondozta. De az elmúlt éjszaka ennek az asszonynak meghalt a fia. Erre éjnek idején felkelt, s míg én aludtam, és nem vettem észre, hogy mit cselekszik, elvette a mellemről a fiamat, és a halott gyermeket fektette oda helyette. Virradatkor vettem észre, hogy nem a saját fiam fekszik mellettem.
A másik asszony azonban ellene szólt: „Hazudsz! A te fiad halt meg, az enyém maradt életben.”
A másik azonban váltig állította, hogy az ő gyermeke az, aki életben maradt. A király végighallgatta őket, és elgondolkodott a történteken. Nagy csend lett körülötte, mindenki várta az ítéletet. Akkor a király a következőt mondta: „Rajzoljatok egy krétakört a földre, és helyezzétek el benne a gyermeket!” A szolgák teljesítették a parancsot, és mindenki kíváncsian várta, hogy mi fog történni. Salamon király akkor így szólt az asszonyokhoz: „Azé lesz a gyermek, aki a kettőtök közül magához tudja húzni őt, az igazi anyának biztosan nagyobb az ereje.” Akkor az az asszony, akinek meghalt a fia, teljes erejéből maga felé vonta a gyermeket, mert erősen akarta, hogy az övé legyen. A másik asszony azonban megijedt, hogy fájdalmat okoz a kicsinek, és elengedte őt: „Inkább lemondok róla, minthogy ketté szakítsam!” Salamon erre meghozta az ítéletet: „Az igazi édesanya, aki inkább lemond a gyermekéről, de nem engedi, hogy baja essék. Kapja tehát ő vissza a fiát!”
Carla Galli további írásait IDE kattintva olvashatod el!