Mindenkiben él egy gyermeki lélek, melyet felnőtt korban többnyire elnyomunk. Néha azonban nem árt meghallgatnunk. A Belső Gyermek az érzelemtesthez kapcsolódik bennünk, s minden életünkben velünk marad. A szívünkben mindannyian gyermekek vagyunk, akik ártatlanul keresik az élet értelmét. Ezért nagyon fontos lépés a Belső Gyermek gyógyítása az önmagunkkal való munka során. A magzati korban, illetve a gyermekkorban elszenvedett traumák és visszaélések hatással vannak jelenlegi életünkre is. Olyan korai események blokkolhatják az életünket, melyek az érzelemtestünkben ragadtak. Lehet, hogy nem is emlékszünk rájuk, ennek ellenére ezek feloldása elengedhetetlen a boldog élethez.
Felnövünk! De csak bizonyos értelemben. A testünk felnőtté válik, de belül a gyermekkorban teljesítetlenül maradt vágyak nem engedik a felnőtt részt érvényesülni, és ez minden esetben megmutatkozik a viselkedésben. Abban a pillanatban, amikor egy konfliktushelyzetben sértettséget, haragot, félelmet érzünk, újra azzá a kisgyermekké válunk, aki ezt már egyszer átélte. Az a kisgyermek, akit többször igazságtalanul, durván megdorgáltak. Akire soha nem volt elég idő, aki mindig útban volt, akinek azt mondták: „jobb lett volna, ha fiúnak/lánynak születsz”, vagy azt, hogy: „jobb lett volna, ha egyáltalán a világra sem jössz!” Gyakran azt a szeretetet, azt az odafigyelést, törődést keressük, várjuk, amit nem kaptunk meg gyermekkorunkban. Nagyon sok felnőtt emberben ott toporzékol, sír, segítségért kiált egy megbántott belső gyermek.
A helytelen viselkedés kihathat a párkapcsolatra, a felek az édesanyjukat vagy az édesapjukat keresik egymásban. Olyan függőségekbe, játszmákba kényszerítik egymást, amely egy idő után teherré válik. Szétforgácsolják, tönkreteszik a kapcsolatot. A felnőtté válásnak az egyik ismertetőjele, hogy felelősséget tudunk vállalni az életünkért, a döntéseinkért. Az a gyermek, aki soha nem kapott bizalmat, biztatást, lehetőséget, felnőttként azt várja, hogy majd jön valaki, aki megfogja a kezét és irányt mutat. Gyakran ezt a segítséget nem valakiben, hanem valamiben keresik, különböző pótcselekvéseket választanak; pl. dohányzás, evés, mániás gyűjtögetés.
Minden szülő nagyon szereti a gyermekét, s a maga módján a legjobbat, a legtöbbet szeretné adni neki. Ennek ellenére a sorsuk, életük – fájdalmaik és félelmeik miatt – kisiklik. Szeretetük különös kinyilvánításával pedig mély sebeket okoznak a gyermeknek. Természetes, hogy mi szülők imádjuk gyermekeinket, szeretettel neveljük őket. Ki így, ki úgy. De ők, elképzeléseik által vezérelve, valamint a szeretet iránti vágyakozásból fakadóan egészen másképp értékelik a szeretetünket. Ha csintalankodnak, akkor megdorgáljuk őket, hiszen az édes nevelőszülőjük vagyunk. Ezt ők bántásnak vélik, mint ahogy mi is annak idején. És bizony évekkel, évtizedekkel később is ezt sérelmezzük. Csak akkor érthetjük meg a szüleink “bántó” viselkedését, ha legalább gondolatban mi magunk is belecsöppenünk egy hasonló szituációba.

Részlet az Újratervezés. c. könyvemből