CARLA GALLI MISSZIÓJA
Talán sokan emlékeznek a Nulladik típusú találkozások című filmsorozatra a kilencvenes évekből. Annak volt alapítója, szerzője Déri János riporterrel. Amikor a Para-Kutatási Tudományos Társaság egyik alapítója lett, 1989-ben, onnantól számítja indulását Carla Galli, szervezet- és személyiségfejlesztő tréner.
– Már legalább hat-nyolc éve tartottam hatékonyságfejlesztő egyedi foglalkozásokat kulcsembereknek, felső vezetőknek – emlékszik vissza Carla Galli –, krízishelyzetekben voltam velük, tanácsot adtam nekik, elsősorban az önismeretre alapozva. Egyszer csak hallottam egy új szót: coach. A sportban ez a trénert jelenti, aki tanácsokat ad a sportolóknak. Például abban, hogyan kellene edzeni, gólt lőni, fejlődni. Akkor azt gondoltam, ha van sport- coach, akkor én viszont lelki-coach vagyok! Én voltam az első coach Magyarországon, aki azt mondta, hogy nem tréningeket kell tartani az embereknek, hanem egyedi foglalkozásokon kulcsemberek hatékonyságát fejleszteni. Mégpedig az NLP-technika – azaz a neuron- lingvisztikai programozás: a kommunikációs módszerek rendszere – segítségével. Amerikából hoztuk Magyarországra, amit egy pszichológus-nyelvész és az IT-szakember állítottak össze. Ez egy nagyon erős módszer, ami segít az embernek megérteni saját magát, saját kommunikációját önmagával, a világgal. Tehát én inkább ennek a módszernek lettem coach-a.
– Akkor ez inkább szolgálat?
– Ez csakis szolgálat.
– Ehhez a szolgálathoz szükséges egyfajta érzékenység?
– Igen, mindenképpen.
– …viszont szükséges a tanulás is. Kijevből indultál, ahol egy kínai iskolába jártál…
– Ott nőttem fel.
– …akkor alakult-e ki benned valamifajta érdeklődés, az iskola, a kínai kultúra irányt mutatott neked?
– Igen, de akkor még nem tudtam, most már igen, hogy az a kilenc év, amit a kínai intézetben töltöttem, egy zárt kínai iskolában, ahol filozófiát, kultúrát tanítottak, mennyire meghatározó volt. A Szovjetunió része voltunk, s a kormány előre gondolkodott, hogy már képezni kell olyan szakembereket, akik kínai tudással rendelkeznek; ezért részt tudnak majd venni egy világkoncepcióban. Kínai nyelven érettségiztem, abban a líceumban nőttem fel.
– Hogy kerültél oda?
– Az édesanyám pedagógusvezető volt, három gyereket nevelt. Ő intézte, hiszen az akkor nagyon előkelőnek számított. De egy hétéves gyereknek ez igen fájdalmas dolog volt. A szülőktől elszakítanak téged, és beadnak egy ilyen egyhetes iskolába. És csak a hétvégén láthatod a családodat, mehetsz haza. Én most tudom, utólag, hogy rengeteget kaptam. Ha nem lett volna ez az iskola, nem tudtam volna megerősödni lelkileg, testileg, szellemileg, mentálisan. A nehézségeken keresztül sok dolgot felismertem, és a keleti filozófia erős gyökerét adott nekem. Ha gyökerekről beszélünk, akkor a szülőkre gondolunk. De itt kulturális gyökerekről is szó van. Nemcsak orosz kultúrán nevelkedtem és orosz mesén át jutottam el különböző mélységekbe – mert az orosz kultúrának óriási mélységei vannak –, hanem hozzá adódott nekem még a keleti kultúra is.
– Elég nagy váltás következett azután, hiszen Budapestre kerültél, az ELTE Bölcsészettudományi Karára, ahol később diplomáztál. Ez hogy történt?
– Én tizenhét éves koromban már színpadon voltam. Nagyon erős művészi hajlamaim vannak, táncoltam. Előadás előtt mindig kinéztem a függönylyukon a nézőtérre. Keresem, hogy hol van egy piros vagy színes folt, amire nézhetek forgás közben. A hatodik sorban láttam egy piros pulóvert, és arra néztem folyamatosan, forgás közben. A szünetben, az öltözőben készültem a következő műsorszámra, amikor kopogtak. Kinyitottam az ajtót, s ott állt a piros pulóver – benne egy fiatalember, piros rózsával… Na, ő lett a férjem. Magyar diák volt, aki Kijevben tanult, nagy szerelem volt. Így kerültem Magyarországra, családot alapítottunk itt, s nagyon korán szültem az első gyerekemet, a fiamat. Elég komoly kálvárián végigmentem, hogy megerősödjek.
– Akkor járod az élet iskoláját?
– Nem szeretem ezt a kifejezést, kimondottan nagyon komoly mestereim voltak, nagyon komoly iskoláim vannak, nemrégen megint befejeztem egy másik egyetemet, az a művészetpszichológia volt Moszkvában, és most a harmadik egyetemre járok. Neurongrafikákat hoztam Magyarországra, ezzel mi, neurongrafikával mi a neuronpályát képesek vagyunk felismerni és saját érdekünkben megváltoztatni, úgy, hogy az életünk változzon. Ez az újabb eszköz a művészetpszichológia. Ha körülnézel, a falak tele vannak képekkel, ezek mind az én neurongrafikai festményeim, mert még ezekkel is foglalkozom. Ahogy mondják, jó pap, holtig tanul. Én vagyok az, aki örökké tanul, viszont írok is. Mesés jóslások, Jósnő vagy boszorkány?, Akar-e fenomÉn lenni? Fiatalító jóga, Ki fizeti a révészt? Újratervezés címmel hat könyvem jelent meg, most készült el a hetedik. A negyedikben nagyon részletesen leírtam az életemet Oroszországban, kínai iskolában, a sztorikat, amik velem történtek Magyarországon. A könyveim már oktatókönyvek, bár én nem vagyok tanár. Nekem az a feladatom, hogy az ember ismerje meg önmagát, hogy honnan jött, merre tart, és mit szeretne elérni, mi a missziója.
– Ahhoz, hogy valaki tanítani tudjon, mert végül is tanítod azokat, akik hozzád jönnek, ahhoz először önmagát kell megtanítsa. Számodra mi volt meghatározó tanulmány?
– A kínai iskola, az orosz gyökerek, a mesevilág, az egyetemek, a mestereim. Eljutottam oda, hogy tudom a saját missziómat. Szeretném felnyitni az emberek szemét, hogy fel tudják ismerni: miért vannak itt a Földön. Mindenki feladattal születik, de sokan nem tudják, mi az. Ugyanis, ha tisztában vagy a feladatoddal, boldog ember leszel. Mert az ember arra született, hogy boldog legyen, de nem tudja, mi az, tele problémával. Az önismereti képzéseim- műhelyeim pontosan erről szólnak, és a résztevők aztán arról számolnak be, hogy miként változik az életük. Megtalálják saját magukat és saját helyüket ebben a világban, tehát mint a puzzle-darabkákat a kirakósban. Sokan a hely meg nem találása miatt rossz helyre pozicionáljuk magukat. Meg kell találjuk a teremtő kódunkat, mert mi a Teremtőből születtünk, a Teremtővel vagyunk összekapcsolva; teremtő, isteni genetikával rendelkezünk. Manapság a világ annyira változik, az idő is másképpen működik. Drakón évébe léptünk, ő i.e. 624-ben, az athéniak legrégebbi törvénykönyvében megfogalmazta: átlépünk már egy teljesen új, az ötödik dimenzióba, és ebbe a dimenzióba belépni önismeret nélkül lehetetlen.
– A negyvenöt utáni időkben, évtizedekig, a materializmus, a „létező” szocializmus idején csak ideggyógyászat volt, kizárták a lelket az orvoslásból. Sok időnek kellett eltennie, hogy az emberek össze tudják kapcsolni a testet és a lelket. Tehát azt az anyagot, amiben a lélek lakik, amíg ő ezen a Földön jár.
– Igen, a mai fiatalok ezt nem is tudják, ezt a szocialista gondolatot, nem is érthetik, miről beszélsz. Ők már másképpen nőnek fel, a világ másképpen működik. Az idő nekünk dolgozik – mondják, vagy ellenünk dolgozik. Az idő egy isteni frekvencia, és ebben az időben kell, hogy működjünk. Most felgyorsult az idő, mert a világ valamire készül. Tehát a bolygók hatással vannak ránk. Minden bolygó egy isteni erő, ami hat ránk. Ezt érzi, aki fogékony rá, de vannak racionális személyek, akik csak a jobb agyféltekével dolgoznak, és vannak olyan személyek, mint én, akik megértik, hogy nem elég csak jobb kéz, hanem kell a bal kéz is. Nem elég a jobb láb, kell a bal láb is. Nem elég a jobb agyfélteke, a bal agyfélteke is kell. Csak így lehet egységet képezni. És ha így gondolkodik valaki, akkor ő nagyobb IQ-val működik. Az IQ az, amit a tanulmányainkból hozunk, egyetemekből, és van az EQ, azaz az emocionális intelligencia, szintén az önismerethez tartozik. Én bevezettem egy teljesen új kifejezést: SQ, ami a szellemi, spirituális intelligencia. Ez egy olyan tudatszint, amikor az ember nemcsak a szerzett tudását vagy a racionális tudását, hanem az intuitívet, az intuíciót, az ösztönt is fel tudja használni.
– Ez az IQ, EQ, SQ-alkotta háromszög, amiről beszélsz?
– Igen, az embernek már rendelkeznie kell ezzel a hármas egységgel, és ettől ember az ember. Több millió éve fejlődik a világ; léteznek tizennyolcezer éves leletek Indiában, a védeák, azok az írások, amikre támaszkodni lehet.
– Az imént beszéltünk arról, hogy felgyorsult az idő, miközben rengeteg információ zúdul ránk. Az egyes embernek van-e arra ideje, lehetősége, hogy ezekben elmélyedjen és a saját belső világát fölépítse?
– Azért vagyunk mi, olyan emberek, akik segítenek, hogy valaki az igazi orákulumhoz tudjon jutni, a forráshoz. Különben az ember bent ragad a mátrix-világban, mint ahogy a filmben is látható, amibe belekerültünk. Hat ránk az a nagy energia, nagy rendszer, el akar minket vinni az önismeretből. Ma a rendszernek az a feladata, hogy megtartson a tudatlanságunkban; megtartsuk az egónkat, kapaszkodjunk abba az asztalba, abba a székbe, a semmibe, ami törik, törhet. A nagy tudós, Einstein, aki a védákat olvasta, meg Tesla, azt mondták, hogy energia nem vész el, hanem folyamatosan átalakul.
– Na de az egyes ember magában, egyedül, hogyan tudja ezt elérni?
– Egyedül nem megy. Kellenek mesterek, nekik is voltak mestereik; Jézus Krisztusnak is volt mestere, és ő is mestere volt millió dolgoknak. Nekem is vannak tanáraim, az én mestereim, tanulunk, egymásnak átadunk, és így vezetjük egymást. Tehát a világ maga nyitja meg ezeket a csatornákat.
– Miközben a mindennapok történései, az állandó hatás-ellenhatás folyamata akadályokat hoz létre?
– Akadályok azért keletkeznek, mert az ember átmegy valamilyen élményen, és ezeket akadályként berakja az agyába, így a neuronpályán ott vannak az akadályok. Ezeket az akadályokat különböző technikákkal meg lehet szüntetni. A neurongrafika pont ezt teszi. A grafika segítségével mi, speciális algoritmusok alapján – ami tiszta matematika – ki tudjuk szedni ezeket a negatív élményeket, amelyek már, mint a barázdák, ott vannak a fejünkben. Az univerzum azt akarja, hogy nyissunk, mentsük a bolygónkat, mentsük az agyunkat, mert a világot nem érdekli, hogy te fel tudsz szállni erre a vonatra, vagy nem. Ő akkor is mozog, forog, és gyorsan megy az idő, és átlép az ötödik dimenzióba. Ha te képes vagy agyilag felfogni, bekerülsz. Ha nem, akkor betegség jön, probléma jön, és lemaradsz.
– Ha egy emberrel találkozol, aki hozzád fordul segítségért, hol kezded?
– Kezdjük azzal, hogy én másnak az életét nem akarom megváltoztatni. Csak beszélgetek vele. Én a saját életemen szeretnék változtatni, erre törekszem. Akinek tetszik az én életem, és példa vagyok neki, mert hiteles vagyok, hiszen csak azt mondom, amit megtapasztaltam, könyveket írok tapasztalataimról, velem tarthat. Rengeteget tanultam, például nagyon szeretem a családállítást, amit most havonta egyszer tartok, a legújabb módszereket szoktam alkalmazni, újabb technikákat hozok, metódusokat, mert külföldön tanulok állandóan. Folyamatosan. Nem állok le, éberen figyelem, hogy hol van újabb technika, amit behozhatok Magyarországra, úttörőként. Állandóan találok újabb és újabb dimenziókat vagy energiákat; s mivel nagyon fejlett az agyam, lépést tartok a rezgésekkel.
– Ehhez nagyon erős öntudat kell…
– Nekem nagyon erős az öntudatom. Nagyon erős. Születéstől kezdve.
– Mi a legújabb kezdeményezésed?
– Az önismereti család- és rendszer-dinamika, ez az új dimenziós csoportos coaching.
– Most, amikor a mainstream irányzatok verik szét a családokat?
– Nagyon fontosak a családi gyökerek. Azért, mert az erő – a tied, az enyém, a világé – a családi gyökereknél kezdődik. Ám a családi gyökérnek is vannak gyökerei, az ő szüleiknek is és a szülők a szüleinek is, hetedíziglen, visszamenően. Ilyen rendszerek vannak mögöttünk, és végül is – ez már lelki szinten –, mert ott már a testi energiák nem működnek, hanem a lélek vezet, nagyon-nagyon messze, fölfelé. Tehát fölfelé, valami nagyobb otthonhoz, ahonnan származunk: mint mindenki, egy nagyon komoly energetikai rendszerből, isteni erőből. Teremtve is vagyunk, ugyanakkor teremtők is egyben. Az a fantasztikus, hogy a jelenben élünk, a múltban is vagyunk és a jövőben is, egyszerre. És ha az ember képes egy mezőben megtalálni a lehetőségeket, illetve az élete variációit, akkor nem fél attól, hogy most valaki meg akarja állítani. Tudja, hogy egy egyéniség, egy univerzális valaki; képes az agyát és tudását a saját teremtő ereje felé irányítani. Azzal, ahogyan gondolkodik, viselkedik, gondol magára, a világra, rokonaira, családjaira, az emberekre. Arra, hogy képes-e az összes isteni adottságra, mint a szeretet, alázat, odafigyelés, együttérzés, bátorság, elfogadás, elengedés, megbocsátás, sajnálat, gyors döntési készség. Minden ember magával hozza ezeket. Ha ezt elkezdi keresni először magánál és a saját gyökereinél, ezeken a lépcsőkön eljut ehhez a teremtő erőhöz. Tehát itt vagyunk ebben a zónában, ahol nekünk föl kell ébredni, itt vannak azok a kütyük, itt van a világ, itt az internet, mindent tudni kell, minden időben. Mert aki elmarad az lemarad. És azt se tudja, hogy mi van vele, és már készül valahova… valahova elmenetelre…