Az intuitív, spirituális és érzelmi intelligencia fejlesztése, használata tőkeként a vezetői eszköztárban
Komoly összefüggés van az intuitív spirituális intelligencia és a sikeres vállalat között. Magyarországon ma még a legtöbben az ész vezérelte irányításban hisznek, tőlünk nyugatabbra viszont már kevésbé tabu, hogy a szívnek és intuíciónak is szerepe van az üzleti sikerekben. Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az intuitív illetve spirituális intelligencia behatol az emberi tudatba.
Az intuitív – spirituális intelligencia mindenkiben ott van, de kevesen tudják meg annak fejlesztését. Míg akadémiai oktatásunk a racionális intelligenciára összpontosul, néhányunk találkozhatott érzelmi intelligenciával, és talán képzést is kapott. A racionális intelligencia kezeli a tényeket és információkat, logika és elemzés segítségével döntéseket hoz. Az érzelmi intelligencia szükséges az érzelmeinek és érzéseinek megértéséhez és irányításához, és érzékenynek lenni mások érzéseire.
A spirituális intelligencia szükséges.

Mert…
„Aki nem hajlandó változni és fejlődni, az a lehetőségei végéhez ért.”
Bill Gates
Programunk alapja az önismeret fejlesztése másképpen: célok, értékek, rendek felállítása, a személyiségünk rendszereinek, energiaszintjeinek rendezése, és az eredményes vezetői tevékenységet gátló „vakfolt” felismerése.
Az Energia feltárása, és az egyéni képességek fejlesztésére: a kreativitás, a lojálitás, az empátia, és a kapcsolatteremtés területén. Mindez szorosan összefügg az ügyféllel, partnerrel való együttműködéssel.
Ha pontosan felmérjük adottságaidat, céljaidat, a személyiséged erősségeit és korlátait, akkor valóban kezedbe veheted sorsod irányítását!
Sajátos oktatási programunkkal olyan változást célzunk meg, amely segíti az egyént és a csoportot, hogy autonóm módon viszonyuljon a számára problémát jelentő helyzetekhez és dolgozzon azok megoldásán.
CÉL
Megtapasztalni az egységet az egyén és a csoport között.
Felismerni, hogy milyen fizikai, érzelmi és mentális szálak irányítják a privát és vállalati rendszereket.
Megtalálni a karrier, a kapcsolatok, a pénzügyi rendszerek rejtett energo-dinamikáját, és megvizsgálni annak mátrix leképzési formáját önmagunkban.
Felmérni a „siker út” struktúra működését.
Felismerni mi az, ami a valóságban van, és mi az, amin változtatni kell az ügy sikere érdekében, mi az, ami akadályozza a projektek sikerességét.
„Kisimítani” az élet során felmerülhető különböző feszültségeket, az embereket közelebb hozni egymáshoz.
Fejleszteni az egymáshoz való bizalmukat és a pozitív hozzáállásunkat.
FELADATOK, MELYEKET ELVÉGZÜNK:
Kreatív tudatosság fejlesztése
Szellemi erőforrás fejlesztése
Szellemi értékek szintézise
Hosszútávú szellemi befektetés – értéktőzsde
KIKNEK AJÁNLJUK A KÉPZÉST?
Vállalatvezetők, HR-vezetők, Marketingvezetők
Szervezetekben dolgozó, szervezetfejlesztő, egyéni életvezetési tanácsadók
Azoknak, akik felismerték a paradigmaváltás szükségszerűségét és akik tanítják a spiritualitást
AZ OKTATÁS FŐ IRÁNYVONALAI:
Paradigmaváltás
Humán erőforrás menedzment spirituális és szellemi úton
Emberi tényező – külső-belső egység vizsgálata
Tudatváltás, szellemi fejlődés elindítása
Minőségi közösségi együttműködés lehetőségei
Személyes egyéni értékpaletta összeállítása
Közösségi értékek tárházának feltérképezése
Szellemi értéktöbblet elérése
A vezéregyéniség avagy a VEZETŐ fogalma az IQ, az EQ és az SQ összhangjában és azok egyensúlyában rejlik. Ahol az értelem és az érzelem már tehetetlen, ott kezdődik a Szellemi Intelligencia, melynek segítségével a cselekedeteinket és az életünket egy nagyobb és gazdagabb összefüggésbe tudjuk helyezni.
Ez a képesség mindenkinek a rendelkezésére áll, a kérdés csupán az, mennyire tudjuk, és mennyire merjük használni ezt.
Ha az értelem és az érzelem összjátékát szeretnénk megélni, feltétlenül szükségünk van a rejtett tartalékainkra. A spirituális intelligenciánk segítségével megtalálhatunk a kapcsolatot igazi Énünk mélyrétegeivel, és ebből a forrásból kell merítenünk azt az egyedülálló erőforrást, mely minden emberből előcsalogatható.
Anyagi gazdagságunk és technikai szaktudásunk ellenére életünkből hiányzik valami alapvető dolog. Néhány ember pótolhatja ezt azzal az adottsággal, hogy munkáját elhivatottságként éli meg. Az üzleti világban és az élet legtöbb területén a „szolgáló” vezéregyéniség fogalma a szolgálattételt, és az értelmet foglalja magába.
A Vezéregyéniség a végső értelmet és értékeket szolgálja. Összhangban áll az Univerzum alapvető éltető forrásaival, és az által, hogy ezt szolgálja természetes módon, szolgálja a kollégait, a céget, és a társadalmunkat.
Ilyen vezéregyéniségek a történelmünkben Mahatma Gandhi, Teréz Anya, Nelson Mandela, a Dalai Lama
Hogyan zajlik ez a képzés?
Szakterületükön nagy tapasztalattal, széleskörű ismeretekkel és referenciákkal rendelkező tanárok indítják el az úton a résztvevőt.
Sajátos oktatási programunkkal olyan változást célzunk meg, amely segíti az egyént és a csoportot, hogy autonóm módon viszonyuljon a számára problémát jelentő helyzetekhez és dolgozzon azok megoldásán.
„A világon a legnagyobb különbség a között van, hogy mik vagyunk, és mik lehetnénk!”
Ben Herbster
Érdeklődj legújabb képzésünkről a lenti űrlap kitöltésével és elküldjük számodra a részleteket!

Miért a Carla Galli Akadémiát válaszd?
- Carla Galli 30 év tapasztalatával rendelkezik.
- A fejlesztéshez szükséges hatékony pszichológiai tudással rendelkezik, jó néhány egyéni motivációs típust, stresszkezelési technikát, karrierfejlesztésre szolgáló modellt ismer és egyénre szabottan használja ezeket a módszereket.
- Pontos tájékoztatást ad az általa képviselt módszertanról, modellekről, saját szakterületeiről.
- Eredményességének garanciája: érettség, jó megfigyelőképesség, magas és pozitív energiaszint, analizáló képesség, optimizmus, lelkesedés, érdeklődés, érzékenység, empátia, tapintat, nyitottság, rugalmasság, kitartás, kreativitás, hitelesség, jó időbeosztás, etikus magatartás, magas színvonalú és professzionális munka iránti elkötelezettség.
- Referenciáit rangos cégek és magánszemélyek garantálják.
- Számára fontos a folyamatos önfejlesztés, tanulás, ezért folyamatosan képezi magát, jelen van a szakmai eseményeken, a szakmai hírekkel kapcsolatban mindig napra kész.
- Különleges inspirátorként, katalizátorként működik képzésein, ahol a résztvevők kivétel nélkül elindulnak a sikeres, teljes élet útján.
További képzéseink: egyéni coaching
Jelentkezz mielőbb erre az egyedülálló és különleges tematikájú coach képzésre! Saját oktatási program, 25 év tapasztalata és kiváló oktatók a Carla Galli Akadémián!
JelentkezemHírlevél feliratkozás
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként a Carla Galli Akadémia legújabb képzéseiről és újdonságairól! Havonta egy alkalommal keresse postaládájában levelünket!
Könyvajánló
