EXKLUZÍV NEUROCOACHART

A lélek alkímiája

A NeuroCoachArt mottója:  „Minden ember művész.”

 “Kreatív Én-ébresztő program” Carla Gallival

A jelen NeuroCoachArt program elődje a Coachart program  volt, melyet a Carla Gustav Jung tanulmányok alapján jót létre. A késői tanulmányaim a Moszkvai Művészet Pszichológiai egyetemen lehetővé tették a régi CoachArt módszert NeuroCoachArt módszerré változtatni. Mostantól ennek a módszernek a Neurografika az alapja.

A neurografika egy képi módszer a tudatalattival való együttműködésre, és hatékony módja annak, hogy jobbá tegye az életét. A módszert 2014-ben dolgozta ki Pavel Piskarjov professzor, a Kreatív Pszichológiai Intézet igazgatója, a pszichológia doktora, egyetemi tanár, topozófús, festő, építészmérnök, szerző.

Az alkotásnak, mint az önkifejezés kreatív formájának, nem csak az egészségmegőrzésben van lényeges szerepe, hanem az egészséges személyiség megismerésében is. Ezért a NeuroCoachArt műhelyek egyben a „lelki alkímia” színtere is, mivel a kreatív kifejezésen túl a személyiség mélyebb megismerését is szolgálják.

A NeuroCoachArt foglalkozások lehetőséget nyújtanak arra, hogy a művészet eszközeivel megismerhessünk egy új világot magunkban, felszínre kerüljenek a tudatalattinkban rekedt vágyaink.

 

carla_galli_akademia

A NeuroCoachArt program mindannyiunkban ott lévő, teremtő, alkotó képességre épül. Nagyon sokan nem tudják, hogy ez a bennünk lévő alkotóerő velünk született, és megjelenésre, megnyilvánulásra törekszik. Keresi a szépséget, amely harmóniával tölt el bennünket.

Mi is valójában a NeuroCoachArt?

Egy képi módszer a tudatalattival való együttműködésre, és hatékony módja annak, hogy jobbá tegye az életét. A Neuro Coaching egyesíti a pszichológiai megközelítéseket és a grafikai ábrázolás számos technikáját. Első pillantásra az ilyen grafikák elvontnak tűnnek, de alapjuk nemcsak érzelmi – neurografikai jellegűek; a neurografika rajzolása közvetlenül kapcsolódik a valóság ábrázolásához.

Neurografika – rajz jelentéssel Wassily Kandinsky azt mondta, hogy ha egy képi műből hiányzik a pszichológiai jelentés, akkor nem nevezhető műalkotásnak. A neurográfiai képeken az ember belső világának szellemi tartalma megjelenik a tudatalatti és a tudattalan mély rétegeinek szintjén.

A rajzolás során mindenki találkozhat énjének olyan rétegeivel, belső működésével, melyek a hétköznapokban rejtve maradnak, és tudat alatt munkálkodnak, anélkül, hogy azzal tisztában lennénk. A foglalkozások alapja a Kreatív, Tudatos Én fejlesztése a Neurografika segítségével.

Hatása az élet bármely területére kihat, legyen az az önbizalom, önértékelés, kapcsolatok,  általános közérzet, problémamegoldási készség, konfliktuskezelés, burn-out.

Carla mindig is újító volt. Merész, egyedi gondolatai, mely a kínai iskolában szerzett keleti filozófia és a nyugati kultúra ötvözéseként sikerre vitték munkájában, arra ösztönözte, hogy kidolgozzon egy speciális módszert, amellyel hatékonyan segít orvosolni ezeket a problémákat.
Létrehozta a NeuroCoaching-ot, azaz a  KREATÍV TUDATOSSÁG FEJLESZTŐ MŰHELY-t, ahol a résztvevők a coaching folyamat során megismerkednek a Neurografika autonóm világával.

Jelmezünk, maszkunk másik fontos funkciója, hogy viselője ennek segítségével tudjon dolgokat megszerezni, célokat elérni, szeretetet és figyelmet kicsikarni. Ha gyermekkorban nem kapjuk meg a kellő szeretetet, odafigyelést, mindenféle játszmákba kezdünk. Nos, az ilyen játszmák, csaták, küzdelmek elrejtésére szolgál a maszk, amely a mi védelmezőnk. Ez egy darabig segíthet, de később sajnos elveszünk a játszmában, és már mi magunk sem látjuk, hogy kik is vagyunk valójában.

coachart

A módszer a természet rendjére hangolva segíti elő az érzelmi és akarati élet, a megérző és beleélő készség, valamint a tudat felismerő képességének a fejlesztését.

A program kifejezetten ajánlott az
– ÖNFEJLESZTÉS,
– ÖNBIZALOM ÉPÍTÉS,
– KONFLIKTUSKEZELÉS,
– CSAPATÉPÍTÉS
esetében.

A workshop végére lelkileg és szellemileg megújulva, energiákkal feltöltődve viheted haza saját készítésű  neurografikai rajzot.
Minden foglalkozás első felében Carla Galli vezetésével, az alapoktól kiindulva, részt veszünk egy mentális utazáson, melynek végállomása a magasabb szintű Tudatos és Teremtő Kreatív Én állapota.
A foglalkozások második, gyakorlati felében a grafikak segítségével dolgozzuk fel és mélyítjük el a Carlával átélt tapasztalatokat.

Jelentkezz most és
tudatunk a következő NeuroCoachArt műhely részleteiről!

csoportos_coaching (2)

Miért válaszd a Carla Galli Akadémia NeuroCoachArt Műhelyét??

  • Carla Galli 25 év tapasztalatával rendelkezik.
  • A fejlesztéshez szükséges hatékony pszichológiai tudással rendelkezik, jó néhány egyéni motivációs típust, stresszkezelési technikát, karrierfejlesztésre szolgáló modellt ismer és egyénre szabottan használja ezeket a módszereket.
  • Pontos tájékoztatást ad az általa képviselt módszertanról, modellekről, saját szakterületeiről.
  • Eredményességének garanciája: érettség, jó megfigyelőképesség, magas és pozitív energiaszint, analizáló képesség, optimizmus, lelkesedés, érdeklődés, érzékenység, empátia, tapintat, nyitottság, rugalmasság, kitartás, kreativitás, hitelesség, jó időbeosztás, etikus magatartás, magas színvonalú és professzionális munka iránti elkötelezettség.
  • Referenciáit rangos cégek és magánszemélyek garantálják.
  • Számára fontos a folyamatos önfejlesztés, tanulás, ezért folyamatosan képezi magát, jelen van a szakmai eseményeken, a szakmai hírekkel kapcsolatban mindig napra kész.
  • Különleges inspirátorként, katalizátorként működik képzésein, ahol a résztvevők kivétel nélkül elindulnak a sikeres, teljes élet útján.

A programot vezeti:
CARLA GALLI, a NeuroCoachArt módszer kifejlesztője, Író – Motivációs előadó – NLP Master Practitioner – Coach, 25 éve az önismeret, a személyi és vállalati önfejlesztés szolgálatában.

További képzéseink: integrált család- és rendszerdinamika moderátor képzés

Jelentkezz mielőbb erre az egyedülálló és különleges tematikájú integrált képzésre! Saját oktatási program, 25 év tapasztalata és kiváló oktatók a Carla Galli Akadémián!

Megnézem

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként a Carla Galli Akadémia legújabb képzéseiről és újdonságairól! Havonta egy alkalommal keresse postaládájában levelünket!

Könyvajánló

carla_galli_könyvek (2)

Blog

Kattints át Carla Galli blogjára! Friss és építő gondolatok minden héten!

Irány a blog!
Translate »